..ha megvizsgál, kiderül, hogy arany vagyok..
Jób. 23, 10-11: Csak ő tudja, milyen úton járok, ha megvizsgál, kiderül, hogy arany vagyok.
Mindig szerettem kézműveskedni. Ajándékba bonbon, és virág helyett is szerszámokat szerettem kapni. Sok-sok éve karácsonykor nagy titkolózás volt, én pedig álmodtam egy gravírozóról… meséltem róla, utalásokat tettem… Aztán karácsonykor egy kicsi dobozt kaptam a férjemtől, aki akkortájt elég jól keresett. Egy igazi, drága, márkás, aranyozott óra volt a dobozban! Én csak néztem, és majdnem sírtam…de nem az örömtől… semmilyen ékszert, és csili-bili cuccot nem szerettem. Évekig volt dobozba kényszerítve a szép óra. Mint minden arany, mert nem tudtam megbarátkozni vele. Tehát, ilyen viszonyban voltam az arannyal…mikor ezt az Igét megkaptam, szomorúan, csalódottan imádkoztam: Én? Istenem, hát te sem ismersz? …hogy lennék én arany…
Az arannyal egész addig nem tudtam mit kezdeni, míg meg nem ismertem egy japán technikát. Az agyagszakkörömhöz kerestem újítást, mikor elkezdtem a Kintsugit, mit módszert, technikát vizsgálni. A lényege, hogy törött cserépedényeket különleges módon arannyal ragasztanak össze, ami nem eltünteti a törés helyét, hanem kihangsúlyozza, díszíti. Hogy ilyen szép edényhez jussanak, hibátlan, tökéletesnek látszó edényeket is összetörnek, csak azért, hogy így ragaszthassák meg. Igen! Már tudtam, hogy nekem, az én széttört életemben is kell az arany ragasztás! Hiszen szeretteimet vesztettem el. Túl sokat.
Amikor Isten engedi, hogy összetörjön valami az életemben, Ő jelen van, ott van, ha vele maradok, mint ahogy Jóbbal is mindvégig ott volt Isten. Most is itt van velem, éppen ragaszt…
