Cs. László (Sófáros nemeztanf.-i résztvevő)
“Tünde vagánysága már az első nyári táborban magával ragadó volt, ahol találkoztunk. Következő évben az ő kurzusára jelentkeztem, mert azt gondoltam, ott semmit nem kell csinálni. Hatalmasat tévedtem: egyrészt fizikailag is megdolgoztat a nemezelés, másrészt Tünde irányítása mellett Istenről és magamról is sokat tanulhattam anélkül, hogy ránk telepedett volna. Csak ajánlani tudom: ha csalódni fogsz benne, az pozitív lesz!”

Vitárius Nikoletta (grafikus művésztanár)
“Szépen megmunkált, jól kivitelezett minden darab. Fejlesztéshez remekül használható sokszínű anyagot hozott létre az évek során. Foglalkozásai remek hangulatúak és pozitív, játékos, építő lelki folyamaton megy keresztül az ember. Nemcsak szép darabokat, hanem lelki tartalmat is vihetünk magunkkal haza.”

Czirják Jánosné, Vera (tanfolyami résztvevő)
“A maga egyszerűségében és egyben nagyságában egy gyöngyszemebben a rohanó világban! Foglalkozásain rendkívüli kreativitását türelemmel ötvözve könnyed természetességgel tanít. Teherbírása miatt az órái rendre vidám hangulatúak. Tehát mindenképp plusz tudással, vidám örömmel távozik a résztvevő a foglalkozásairól. Jegyzi és türelmetlenül várja a következő alkalom időpontját. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ismerhetem Tündét.”

Tóth Angi (egyéni workshop résztvevő)