Nagyon sokan kérdeztétek, hogyan „lopták” el a Facebook oldalamat, hozzáférésemet.
Aki személyesen kérdezte, annak úgy kezdtem a választ: a hitelkártyámmal kezdődött…
– Azt is ellopták? – hüledezett.
Igen, mondjuk azt sem fizikailag, hanem online. Innen már ritkán meséltem tovább, aki szóra akar bírni, annak igen ügyesnek kell lennie. „Majd később elmondom” válaszoltam, aztán eltelt néhány hónap, és mégsem mondtam. Volt, akinek írnom kellett volna, azt sem tettem. Bocsánatot kérek érte, most pótolom mindenkinek:
A hitelkártyám (ami azért van nekem, mert szeretem: gyűjteni a pontokat rajta, csak azt a pénzt lehet lelopni, ami rajta van, stb.) egy szép novemberi napon nálam függetlenül kezdett vásárolgatni.
Igen, a hibát kb 1 hónappal előtte követtem el, jött egy sms, hogy a Meska egyenlegemet fel kellene töltenem. Cukin még link is volt, este volt, agyam is fáradt volt. Rá is kattintottam, tettem is rá azonnal egy kis pénzt, ne hogy tényleg elfogyjon, mert holnap úgyis elfelejteném…
… két perc múlva jött az email a Meskától, hogy letiltottak egy adathalászt, és ne fizessünk, ne kattintsunk…..na tovább már nem is olvastam, azonnal -felébredtem-, néztem, kutattam, és megnyugodtam, mert semmit nem vontak le, tehát megúsztam.
Néhány hét is eltelt…
… késő délután vettem észre, hogy jött megint egy sms, amelyben közölték, hogy a hitelkártyámat letiltották, hívjam a mellékelt számot.
Na, most nem fognak átvágni! Gyorsan: „laptop kinyit, bankba belép”, hogy intézkedjek, de látom, hogy már valaki tényleg költött helyettem (én mondjuk úgysem értem rá, éppen ilyen itthoni takarítós napom volt).
Tényleg a bank tiltotta le a kártyámat, hogy ne vásárolgassanak tovább az én pénzemen. Na, innen már uncsi: telefonos megbeszélés, feljelentés, új kártya igénylés, és várni, mit sikerül visszaszerezni a pénzből. (Hitetlenkedőknek: a jelszómat, stb. nem adtam meg, vannak még mindig olyan oldalak, amik nem kérik az azonosításokat. Mikor mérgelődünk, gondoljunk erre.)
Megjegyzem, nagyon jól bírtam kártya nélkül, mert 99%-ban a férjem vásárol, én itthonról szoktam, így jól bírtam, mondhatnám nem is hiányzott. Spórolhattam, amúgy is kicsit több fogyott le róla :)).
Néhány nap múlva jött egy link a Facebook belépésemnél, hogy igazoljam magam, stb. hát ez nem sikerült, elrontottam… olyan ügyes emberek vannak amúgy, de nekem ez több tényező miatt nem jött össze, így a Facebook kitiltott a saját oldalamról, csoportjaimból, abból is, amit én csináltam. Ez volt a legnehezebb lelkileg egyébként, a saját csoportok.
Ahol nem hívtam meg másik admint, oda nem is sikerült visszamennem. A sok ismerős is „eltűnt”. Sok képem, egy-két videó.
Na, itt álljunk meg egy percre: eltűntem, vagy az ismerősök tűntek el?
Így reagáltak az ismerősök, mikor nem láttak, vagy sikerült valakit bejelölnöm:
- Megbántottalak? Eltűntél….
- Új oldalt is nyitottál?
- Vagy: Még nem jelölt vissza, mert nem is érti, miért akarok más néven újra ismerőse lenni…
- Persze igen hálás vagyok azoknak, akik bejelöltek, mert észrevették, hogy gondom volt, van…
Ja, a baj nem jár egyedül, szeretnek együttműködni: a Facebookból való kitiltásom után néhány napra a levelező rendszerem is kérdezte, hogy én voltam-e….és kérte, hogy igazoljam magam… nem tettem semmit… mondjuk üres volt minden. Két óra múlva óvatosan megnéztem, még mindig ezzel zaklatott, leveleim nem voltak.
Némi idegességet ekkor már felfedeztem magamban, és akkor tűnt fel, hogy milyen nyugodtan tűrtem: hitelkártya, Facebook „nemlétemet”.
Egy kedves ismerősöm is a Keresztyén Könyvvásáron (ott volt időm elmesélni ezt a jó kis sztorit) hitetlenkedve, arcomat fürkészve nézett rám: – Hogyan tudsz ilyen nyugodt lenni?
Ha eddig kitartottál az olvasásban, gratulálok, és közlöm, most jön a lényeg, ami miatt végül mégis leírtam az egész sztorit.
Kerestem valamit egy régebbi naplómban(2023-as), aztán csak úgy olvasgatni kezdtem (na, mondjuk erre is jó a Facebook kitiltás, nem azt olvassuk).
Volt a naplómban egy coaching feladat, amit az egyik csoportos coaching beszélgetéskor adtam fel mindenkinek, és persze akkor már én is kinyitottam a naplóm hátul, és megcsináltam az aktuális: osszuk a lapot két felé, egyik oldalra írjuk fel az erősségeinket, a másikra pedig a gyengeségeinket. (Igen, igen, nem pozitív, meg negatív dolgokról van szó. Gyere, várlak egy coachingra, ha mélyebben érdekel, jelentkezéskor majd mond el, hogy ezt te végigolvastad, és hálám jeléül 20%-kal kevesebbet fogsz fizetni.)
Sajnos a többiekkel együtt nem végeztem el az időnkénti ön megfigyelést, stb…, most is csak véletlen akadtam rá. A kíváncsiság nagy úr, így azonnal elkezdtem részletesen nézni a feladatot, hogyan állok, mit sikerült fejlődnöm. (Tudom ám, hogy nem egyedül)
A gyengeségeim résznél mit is látok: türelmetlenség, idegesség.
Ó, hogy megörültem, el sem hiszitek!
Tehát szép csendben, a mindennapok kis rutinjába beleolvadva Isten gyümölcsöt termett bennem, én meg észre sem vettem! Hálát adtam, hogy legalább más észrevette. Azóta tudatosabban figyelem magam is, olyan hálás vagyok Istennek, mikor észreveszem: régebben erre, vagy arra a dologra nem így reagáltam.
Ja, a láthatatlan gyümölcstermés is jó cím lett volna, ugye?
Amúgy Isten nagyon vigyáz rám, nem hagyja, hogy fejembe szálljon nagyon az öröm, így aztán többször észre veszem, hogy „kiakadok”, mérges, ideges leszek. Talán azért, mert a gyümölcsök megérnek, fogynak, közben növekszik a másik, annak is kell idő, + hogy észrevegyük.
Áldott, örömteli gyümölcskeresést kívánok magadban: Angi
