Mit játsszunk nyáron melegben, árnyékban? 1 rész
Szerezzünk például néhány dobókockát, ha tudunk színeseket, vagy vegyünk fa kiskockákat, és készítsünk magunknak, már a gyermek 3-4 éves korától az iskolás kor végéig nagy hasznát fogjuk venni.
- dobókockás emlékezet fejlesztős, koncentrációt javító játékok, gyakorlatok. Kezemben összerázom a kockákat, asztalra leejtve nagyon rövid időre mutatom úgy meg, hogy az asztalnál ülő gyerekek mind lássák. Majd azonnal ráteszem a kezem, takarom.
- Minden „megmutatás” előtt mondok egy feladatot, egy figyelni valót.
- legkisebbeknek: két kocka, mi volt rajta, ha még nem tudja a számokat, ha tudja, akkor is 😊 egyik kezével egyik, másikkal a másik kockán lévő pöttyöket mutatni. Jó, ha a két kocka két színű, és a jobb-bal kéz feladatot is gyakoroljuk, pl.a jobb kézzel mutatja a sárga kockán lévő pöttyöt, a bal kézzel a fehér kockán lévőt. (Igen, a 6 pöttyöt nem tudja mutatni, ezért nyugodtan beszéljük meg vele, miért.)
- lehet más variációt is, pl. azt mondom, tapsolj annyit, amennyi a kék kockán volt.
- kicsit nagyobbaknak: 3-4 kockával indul, utasítás: a legkisebb és legnagyobb összegét kell mondani
- még egy kicsit nagyobbaknak: legnagyobból a legkisebb elvétele
- 3×3 kockánál, (ezt 3×5-ig szoktam növelni) ahol pl. piros, zöld, illetve fehér színűek, a következő játékot szoktuk csinálni:
- add össze csak a pirosokat
- add össze a zöldeket
- add össze a fehéreket
- szorzás gyakorlása elején 2 kockával, ügyesebbeknek 4, illetve 6 kockával (párosával azonos színűek)
- egy piros és egy zöld gyorsan ledobni, azonnal takarni, ennek a szorzata kell
- két piros és két zöld, egy kicsit tovább mutatom, azonos színűeket összeadni, majd egymással szorozni
- ez már „haladó” gyerekeknek való, tovább mutatom, mert nehéz: három piros és három zöld, ezeket összeadva, szorzás eredménye kell
A kockás feladatoknál sűrűn változtatom a szabályt, úgy érdekes, és a kezemet is a feladat nehézségéhez mérten emelem el a kockákról hosszabb, rövidebb időre. Ne játszunk semmit unalomig, akkor legközelebb már nem is akar gyermekünk játszani. A kockás játékot is csak 5-10 percig kell játszani. Aztán jöhet egy pihentető játék.
Ha tetszett, és úgy gondolod, mások is szívesen olvasnák, kérlek oszd meg, köszönöm szépen.