Sajtdoboz tetőből szövő „asztal”

  1. A sajtdoboz közepét kiszúrjuk, szélét kb. 8 egyforma részre osztjuk, pici „V” alakú bevágásokat készítünk a doboz szélére.
  2. Tetszés szerinti fonálból és színből 7 ágra van szükségünk, végükre „közös” csomót kötünk, és a csomót óvatosan átnyomjuk a lyukon.
  1. A 7 fonalat egyesével a vájatokba illesztjük.
  2. Az üres rész legyen velünk szemben, innen kezdjük a szövést.
  3. Bal kezünkkel óvatosan lefogjuk, jobb kezünkkel az üres vájattól számolva a harmadik fonalat átemeljük az üres részbe.
  1. Balra fordítjuk a dobozt, és megismételjük a folyamatot, most is a harmadik fonalat átemeljük.
  1. Néha „végigfésüljük” a lelógó szálakat, ne gabalyodjanak össze.
  2. A fonat középen lefelé fog növekedni, mint a klasszikus fából készült körmöcskénél.
  3. Kisebb gyerekeknek vastagabb fonalat, nagyobbaknak vékonyat használjunk.
  1. A megfelelő hosszúság elérése után fagomb, vagy nagyobb gyöngy segítségével karkötővé alakítjuk. ( Ha nagyon türelmetlen a gyermek, vagy rövidre sikerül, készítsünk belőle kulcstartót!)

Jó, ha kézimunkázni tanulnak a gyerekek! Miért? Például:

  1. Alkotni öröm, ezt átélhetik!
  2. Adni szintén öröm, ha ajándékba is készítenek majd
  3. Fejlődik kreativitásuk, szépérzékük…..stb.
  4. Ezt a „játékot” sikerrel használom már több éve diszlexiás, diszkalk., diszgráfiás kisgyermekeknél kiegészítő terápiás tevékenységként.
  5. ….és addig sem a gép előtt ülnek, amíg fonnak.

Jó alkotást, sok türelmet kívánok, ha tetszett, oszd meg másoknak is, és nézz szét nálam, sok hasonló ötletet találhatsz,  köszönöm szépen: Tünde

Kategóriák: -