Nemezelni újrahasznosítással? IGEN!

  • Történetem ott kezdődik, hogy a bárány felnőtt lesz, aztán már birkának is hívhatjuk, de a bundáját a gondos gazdák egy évben kétszer is levágják. Igen, tudom, Magyarországon sok helyen csak egyszer, akkor is azért rakják zsákba, hogy úgy szabaduljanak meg tőle, mert így könnyebb kidobni. Ez nagyon szomorú, és egyben dühítő is. Amikor tanultam a nemezelést, még a legeslegelején eldöntöttem, én MAGYAR GYAPJÚVAL fogok dolgozni, mert elveim vannak, fontos a környezetvédelem a számomra, stb. Amúgy is Magyar vagyok! Sorban jöttek a kudarcok, ahogy a kis hazánkban kapható gyapjút kezdtem használni, és felkutatni. Sokszor maguk sem tudták megmondani pl. a mikron számát, a szín kijött, összefogta, amit nem kellett volna, aztán kaptam olyat, amibe műszál volt belekeverve, ráadásul mindez drágábban, mintha külföldről szerezném be. Fehér paplangyapjút tudtam szerezni Magyarországról, de sajnos az előző évben meghalt a bácsi, aki árulta, de ő is kintről hozta, és azt mosta, kártolta, tehát ki tudja, mennyire volt az a gyapjú is magyar?
  • Nagyon kedves ismerősöktől kaptam ingyen gyapjút birkanyírás után, és nagy örömmel fogtam hozzá az újra hasznosításához. Végeredmény: rengeteg víz felhasználásával, és még több munkával tisztítottam, stb., használtam is, nem lett szép, jobban kellett volna kártolni, stb. Itt nem úgy tartják a birkákat, hogy szép maradjon a gyapja. Annyi szennyeződés van rajta, hogy valóban nem újra hasznosítható…. SAJNOS….
  • Számomra a gyapjú használatán kívül a hozzávalók jelentik a valódi újra hasznosítást! Minden szabásmintának való anyag, amit használok, illetve törölköző, formázó, alátét, stb., kidobásra szánt anyagból van. Még a tálak is! Két cégtől is kapok számukra hulladék anyagot, amit én még többször is fel tudok használni, mielőtt szemétbe kerül. Ha nálad is van valami, amit tudnék hasznosítani, kérlek jelezd!

Ha szerinted másnak is hasznos lehet rövid kis elmélkedésem, kérlek oszd meg! Köszönöm szépen!

Kategóriák: -